Vajon mi áll a háttér mögött?

Vajon mi áll a háttér mögött? 

/Ashton szemszöge/

Ott álltam a szobámban és nem bírtam felfogni mi is történt csak az hangzott a fejembe ahogy könnyekkel teli szemekkel és teli fájdalommal mondja hogy felejts el Ashton.

Ahogy a szemembe nézett és láttam benne a fájdalmat és hogy azt hiszi hogy én nem szeretem őt hanem csak játék volt az egész olyan érzés volt mintha a szívembe szúrtak volta egy kést.

És ha ő szemével nézem teljesen megértem hogy ezt gondolja. Csak hogy ez nem igaz.

-Ash miért rohant el sírva Leah? -szólalt meg Lauren aki vissza zökkentett a valóságba és felvettem a dzsekimet és rohanni kezdtem Ross házhoz.

Rohadtul féltem hogy mi lesz ha meglát valószínűleg elküld vissza ahonnan jöttem és szakít velem vagy láthatom ahogy miattam szenved. A másik rosszabb volt mint még azt is elviselni ahogy közli velem hogy vége. Soha nem akartam hogy miattam sírjon. 

Remegő kezekkel bekopogtam és vártam hogy kinyissák mire Leah anyukája nyitott ajtót.

Rögtön beengedett én pedig szó nélkül egy mosollyal köszöntem meg és Leah szobája felé vettem az irányt.

-Ashton hiába mész fel Leah már elment. -közölte velem mire én hátra néztem szó szerint megállt bennem a vér is. Ekkor a fiúk is betoppantak.

-Mármint csak sétálni ugye? -sétáltam le a lépcsőn de amikor megrázta a fejét hogy nem, a lábaim megrogytak és muszáj volt leülnöm.

-Időre van szüksége. Ezért pár napra elutazott. -kanyarodott le a szája.

-Leah elment? De hova? Nem mehetnénk utána hogy biztonságba legyen? -özönlöttek Lukeból a kérdések de igazából én is ezeket akartam volna feltenni csak nem tudtam megszólalni se. Megkellet emésztenem amiket mondott.

-Fiúk higgyétek biztonságból a legjobb helyet választotta ezért is csak engedtem el. De sajnálom megkért hogy ne mondjam el nektek hogy hova is ment. -töltött vizet majd felém nyújtotta mosolyogva amit el is fogadtam.

Ő az első lány az életembe aki ennyire el tudott gyengíteni. Féltem hogy el fogom őt veszíteni egy tévedés miatt. Féltem őt másoktól hogy ne bántsák de most épp én vagyok az akitől félteni kellene.

Hiányzik. Már csak a jelenléte is nyomaszt hogy nincs itt és nem halhatom a édes nevetését ami mindig mosolyt csal az arcomra.

Azt hiszem, nem is veszek levegőt, amikor nem vagyunk együtt . Ami azt jelenti, hogy amikor hétfőn reggel találkozom veled, már hatvan órája nem lélegzem. Amikor külön vagyunk, csak rád gondolok, és amikor együtt vagyunk, csak pánikba esem. Mert minden másodperc nagyon fontosnak tűnik. És mert annyira elveszítem a kontrollt, nem tudom visszafogni magam. Már nem is a sajátom vagyok. A tiéd vagyok, és mi lesz, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz engem? Mert hogyan is akarhatnál úgy, ahogyan én akarlak téged?Öt évvel ezelőtt csak reménykedtem, hogy találhatok magam mellé egy olyan lányt, akivel az összes sejtünkben tökéletesen passzolunk. Aki rendes, értékes és mégis ott lobog benne a csintalan, fékezhetetlen tűz. Aki bebizonyítja: annak ellenére sem vagyok önző seggfej, hogy alkalmi szeretőim a reggeli távozáskor rendszerint ezt vágták a fejemhez. Akinek törékenysége törődésre ösztönöz, aki mellett ébredni nem teher, akinek a csókjába minden porcikám belebizsereg, és akivel szexuális igényeinkben is azonosan, gátlások vagy szégyenérzet nélkül élvezhetjük a gyönyör színeit. Aki kézen fog és kirángat a sötétségből. Akivel amellett, hogy egymásból táplálkozunk, szabadnak érezhetem magam. Aki miatt meghalnék, ha elveszíteném.Beléd szerettem! Azonnal tudtam, ahogy megláttalak. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, hogy beérjem magam, de el voltam akadva. És most mindent elrontottam. Elment. Fájdalommal van teli miattam. 

Miután sikerült önuralomra találnom felálltam és ránéztem a srácok aggódó arcukra. Ők is féltették Leaht és aggódtak érte. Elköszöntünk majd utunkra indultunk.

-Elmondanád még is min vesztettek annyira össze hogy lelépett? -nézett rám rögtön szúrósan Luke.

-Nem tudom...A szobámba volt én pedig lent csináltam neki a turmixot amikor éppen hívtál.

Mikor pont felértem te letetted a telefont és Leah meglátta a hátteremet amin én és Sarah (ex-barátnő) vagyunk. De nem én tettem be a képet. Mióta ismerem Leaht Sarah egyik nap se jut eszembe csak a telefonomban maradt meg az emléke. -ahogy elmeséltem mi történt Leah arca újra megjelent előttem és a szívem össze szorult. Jobban akarom hogy itt legyen mellettem most mint bármi mást a világon.

Szeretlek és hiányzol
Kicsim♥

Kívánlak, igen. De máshogy. Kívánom a hangod selymét, mint egy kis csengettyűt hallani, mely mély megnyugvást hoz. Kívánom a mosolyod, a félszavas megértéseidet, a közelséged. A titkodat, a lelked ajtaját.

És az apró még is erős ujjaidat fogni amiket már annyi perverz dologhoz elképzeltem akár csak te az én hosszú ujjaimat.

Kincseket mutatnak... felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Nagyon szépek. A történelem darabjai, a múlt felidézői. Elképzelem, amikor ezek a tárgyak nem vitrinben álltak, hanem a hétköznapi élet kiegészítői voltak. Ma pedig felbecsülhetetlen értékű kincsek. Nézem őket, lenyűgöznek. Szép kincsek. De a legszebb kincs nem a szemem előtt van. Nem vitrinben. A legszebb, legdrágább kincs a szívemben van. Életem legértékesebb, legszebb része. A szívemben. Ott őrzöm. Őrizlek. Téged.